Aki azt gondolja, hogy a gondoskodás kifejezésének legjobb módja az, ha minél púposabbra tömi Kedvence etetőtálját naponta többször, az nagyon téved! Tévhit ugyanis, hogy kedvencednek mindent meg kell adni, amit kér.

Vagyis, ha kutyusod a konyhában boci szemekkel néz rád, egészen biztos, hogy nem teszel neki azzal jót, ha a neki szükséges tápanyag mellett még abból is adunk is adunk neki, amit mi eszünk. A túletetés elhízáshoz vezet és

az elhízás a kutya számára betegség

A túlsúly a kutya számára számos betegség okozója lehet, végső soron pedig a várható élet hosszát is csökkentheti. Azt pedig senki sem szeretné, hogy kedvencétől azért kelljen hamarabb megválnia, mert nem tud a kondíciójára figyelni, tehát elmondható, hogy azzal, hogy minden ételünket megosztjuk kedvencünkkel, egyáltalán nem teszünk neki jót.

Kedvencünk táplálkozására, főleg, ha hízékony fajta (mint például a mopsz, vagy bull terrierek) szigorúan oda kell figyelnünk. Iránta érzett szeretetünket jobb, ha nem azzal fejezzük ki, hogy túletetjük számára nem megfelelő ételekkel. Fejezzük ki inkább azzal, hogy időt szánunk a napi közös sétákra és csak azt a jó minőségű tápot adjuk neki, amit szintén körültekintően választottunk számára.

Válasszon kutyájának a Happy&Fit tápok közül, amely mellé nem szükséges egyéb táplálékot biztosítania számára.

Bár úgy tűnhet, hogy a Kedvencünk testtömeg kilogramjához mért kutya táp mennyiség kevés, mégis bízzunk benne, hogy nem fog éhen halni a kutya. Miért? Mert a jó minőség egyenlő a jó beltartalommal, ami jól hasznosuló tápanyagokat tartalmaz. Így az optimális felhasználás kevés széklettet eredményez jó közérzettel, egészséges adottságokkal.

Legyen szó csivaváról (mini testű kutya), vagy dán dogról (óriás testű kutya), minden fajtánál az a cél, hogy a testméretének, súlyának, aktivátásának megfelelő mennyiségű tápmennyiséget kapja. Nem kell tehát megijedni a „kevésnek tűnő” napi etetési mennyiségeken, mert biztos lehet abban, hogy kutyája testsúlyának és korának az optimális energiát és tápanyagokat biztosít. Ettől eltérni akkor érdemes, ha a kutya aktivitása az átlagostól eltérő, azaz többet, vagy kevesebbet mozog az átlagnál, vagy téli időszakban kertben tartott kutyáknál.

A Happy&Fit tápok összetételét, alapanyagait olyan szakértők fejlesztették ki, akik pontosan tudják, hogy felnőtt vagy kölyök, érzékeny, vagy nagyobb aktivitású kutyának milyen napi etetési mennyiségre van szüksége.

Hasznosnak találtad cikkünket? Ha szeretnél még hasznos tanácsokat kapni kutya tartás és nevelés témában, olvasd el ezeket is:

Ezekre figyelj, ha kutyád van

Tévhitek a kutyatartásban 1. rész – „Amit én eszem, az jó a kutyámnak is.”